Bakonyi csillagászok, szabadtéri matekozók és a többiek: átadták a Civil-díjakat
2019. április 17. 19:50
Tudta, hogy van egy szervezet, amely a szabadba hívja a diákokat matekozni? Hogy megszervezték magukat a bakonyi csillagászok és az otthonápolók támogatói is? Számos civil szervezett versengett a legkülönfélébb kategóriákban az idei Civil-díjakért. Tudósításunk a nyertesekről és közhasznú tevékenységükről!
2019. április 17. 19:50
p
0
0
7
Mentés
Mit tesznek a civil szervezetek értünk? És mi mit teszünk a civil szervezetekért? – merül fel a kérdés a kiemelkedő civil szervezeteket díjazó gálán a MagNet közösségi házban. A NIOK-alapítvány által alapított és kiadott Civil-díj projektnek ez az este azonban csupán kosztümös-öltönyös megkoronázása: korábban 118 pályázatból választott a zsűri 31 döntőst. Kedden ezen szervezetek izgulhattak: közülük hirdették ki nyolc kategória győztesét, illetve a közönség kedvencét.
Az átadón értelemszerűen számos civil szervezet képviseltette magát, akik alapvetően szükségben lévő különböző magyarokon igyekeznek segíteni. Természetesen a díjak is e köré fonódtak: megjutalmazták azt, aki a legnagyobb hatású projektet vezette, a legjobban kommunikált, vagy éppen a legjobb adománygyűjtő kampányt folytatta 2018-ban.
A kezdés után néhány beszéd következett, majd a lényeg, az eredményhirdetés.
Elsőként a Legjobb civil akciónak járó díjat adták át, amit a MátészalkaLeaks csoport, Csiga vs. vonat című projektje nyert. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoportosulás
célul tűzte ki, hogy a Mátészalka és környéki lakosság gyorsabban juthasson Debrecenbe,
vagyis ne kelljen az alig nyolcvan kilométeres táv legyűréséhez közel két órát rostokolni a vonaton. A civil szervezet a humor eszközét használva hívta volna fel a figyelmet a problémára: egy csigajelmezbe bújt futó versenyzett a vonattal – megmozdulásukkal pedig az országos figyelem mellett a 2018-as Civil-díjat is elnyerték.
Ezután a Legsikeresebb érdekérvényesítési projektet díjazták, ami a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület: Kampány az otthonápolók megbecsüléséért lett. Mint az érintettek elmondták: jelentős eredményeket értek el az utóbbi évben, ám munkájukat nem tekintik elvégzettnek, van még mit tenni szerintük az otthonápolókért és családjukért.
Medve Matek
A Legnagyobb hatású projekt a zsűri szerint A Matematika Összeköt „Medve Matek” programja volt. Ennek keretein belül
fiatalok ezreit vonzzák a szabadba, mégpedig a matematika segítségével.
A lényegében szabadtéri matematikaversenyeket szervező csoportosulás két néha lehetetlennek tűnő programot egyesít, kívánatos végeredményt hozva – hatalmas sikerrel!
A Legjobb együttműködést díjazó kategóriában a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete, az Egyenlő esélyű hozzáférés kapta a fődíjat. A regionálisan ismert szervezet a Szeged-környéki látássérültek mentsvára: könnyebbé teszik számukra a tömegközlekedést, azok számára pedig, akik nem is sejtik, milyen lehet sötétben élni, kaput nyitnak egy ismeretlen világra.
A Legígéretesebb új szervezetet is díjazták a Bakonyi Csillagászati Egyesület képében. A díj kihirdetésekor ujjongásban kitörő csoportnak szívem szerint a legőszintébb-leglelkesebb díjat is odaadtam volna: örömük és meghatottságuk szinte az egész közönségre átterjedt. El lehetett képzelni, milyen jó hangulatú lehet egy-egy előadásuk, beszélgetésük vagy bemutatójuk a világűr bármely pontjáról.
#nemluxustáska
A Legjobb adománygyűjtő kampány a zsűri szerint Cserta Alexandra, Huszka Ági, Kovács-Pálffy Anna Margit programja volt, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segített tető alá hozni. A #nemluxustaska minden nőn segíthet: annak, aki sok táskája van, adjon egyet oda annak, akinek egy sincs – előtte pedig tömje meg bontatlan higiéniás termékekkel.
Semmi luxus, csak segítség.
A Legjobb kommunikációs kampány díját a kategóriába a zsűri által átsorolt POKET Nonprofit Kft., POKET zsebkönyvek projektje kapta. A szervezet jó kommunikációjára alapozva nem is ragozom, mit csinálnak – aki mégsem ismerné, ebben a cikkünkben tájékozódhat róla.
Az utolsó kategória, a Legjobb társadalmi vállalkozások csoportjának győztese az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, akiket az Uccu Budapest Roma Városi Séták révén díjaztak. A budapesti csoportosulás a roma-magyar párbeszéd megvalósulásán dolgozik rendhagyó módon: városnéző sétákra invitálnak mindenkit, aki új szemüvegen át nézne a nyóckerre. Ezek a fiatalok a legjobb bizonyíték rá: sok érték van ott elrejtve.
Zártszelvény SE
Utolsóként a Közönségdíjat adták át. Közel húszezer ember véleményét tükrözve a tavalyi évben a Zártszelvény SE volt a legszimpatikusabb civil szervezet – a férfikar színpadra vonulása után pedig úgy hiszem, ezzel senki nem vitatkozott volna: jókedvük mindenkit megmosolyogtatott, a helyi közönséget abszolút megnyerték. A Békés megyei Elekről indult szervezet korábban
nem csak településük közösségi életét rázta fel, de két súlyosan beteg gyerek gyógykezelésére is jelentős összeget gyűjtött,
hogy csak két legsikeresebb projektjüket említsük.
A játékosok felvették az egyenruhát és hat héten keresztül megérezték a jellemformáló erőt és kicsit mindennapjaink hőseivé is váltak – mondta a műsort bemutató sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Nagy Ervin elemző, a Mandiner munkatársa felhívta arra a figyelmet, hogy a Magyarék által is alkalmazott Alinsky-módszer lényege, hogy az államot egyfajta „fő gonosznak” állítsa be.
Eddig őt tartották a demokraták legesélyesebb 2028-as jelöltjének.
p
1
0
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 7 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. április 18. 06:58
"Ezután a Legsikeresebb érdekérvényesítési projektet díjazták, ami a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület: Kampány az otthonápolók megbecsüléséért lett."
Konkrétan mit értek el? Lehet, hogy csak nem figyeltem, és nem emlékszem rá.